Az általános iskolás diákoknak tartott idei pedagógiai programunk a "Mi marad meg belőlem?" címet viselte, központi témái pedig a személyes és a történelmi emlékezet lenyomatai voltak.

Az ökológiai vagy digitális lábnyom mellett milyen lábnyomokat hagyhat még egy ember a világon – ezzel a kérdéssel indult a levéltári szeminárium az idei Gyerekegyetemen. A jól ismert fogalmak mellett felmerült az "emlékezeti lábnyom", a "kulturális lábnyom" és a "tudományos lábnyom" javaslata is, majd a "levéltári lábnyom"-ra fókuszált az interaktív foglalkozás. A diákok meglepő tájékozottsággal tudtak megfelelni a levéltár mibenlétére, használatára, az ott őrzött dokumentumtípusokra vonatkozó kérdéseinkre. Egyikük pedig a személyi hagyatékokkal kapcsolatos éleslátással söpörte le az asztalról a magániratok személyességéhez kapcsolódó etikai kérdéseket: “Miért hagyna valaki bármit is a levéltárra, ha nem akarja, hogy olvassuk?”

Mindez különösen fontos lehet egy olyan levéltári anyagnál, mint a diákoknak elsőként bemutatott több ezer oldalra rúgó kéziratos visszaemlékezés, amelynek egyes részei meglepő részletességgel idézik fel a szerző, Hegedős Károly építész személyes életét, beleértve például saját iskoláskorának fegyelmezési módjait is. A műszaki jellegű dokumentumok közül olyan mérnöki rajzokat mutattunk be, amelyeket hajdani műegyetemi hallgatók készítettek, s meglehetősen eltérnek napjaink elvárásaitól. A rajzok szintén valaki életének levéltári lábnyomaként kerültek hozzánk megőrzésre.

 

 

A gyerekegyetemisták eredeti függőpecsétes diplomákat is tanulmányozhattak, amelyek az egyetemek által kiadott legfontosabb dokumentumoknak mondhatók, köztük a Nobel-díjas tudós, egykori műegyetemista, Oláh György oklevél-mintalapját is.

 

 

A levéltár fotógyűjteményét képviselve megjelentek sokkal kisebb “levéltári lábnyomok” is. A diákok megismerkedhettek Albrecht Márton és Péczely Aladár hallgatók egy-egy fotójával és (élet)történetével. A fotók elemzésével az életük kontextusba helyezése nem volt minden esetben egyszerű feladat, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy egy első világháborús egyenruha könnyebben felismerhető, mint egy 1956-os villamosbérlet. Kettejük történetét nemcsak a róluk fennmaradt kevés képi dokumentáció, de életük befejezésének módja is némileg összeköti; mindketten a Műegyetem hősi halottjai, ám nem harc közben vesztették életüket, hanem annak valamiféle közvetett hatására.

 

 

A foglalkozások utolsó, interaktív feladatának főszereplője, bizonyos Szlávin József és vörös sáljának története volt. Szlávin harmadéves gépészmérnökként szólította meg a Rektori Hivatalt ellopott sálja ügyében. A gyerekek a nagy meleg ellenére is érdeklődve vetették bele magukat a levél elemzésébe. Arra kértük őket, keressék ki azokat az információkat, amik érdekes információhordozóként szolgálhatnak egy ilyen, látszólag jelentéktelen folyamodvány esetében is. Többen kiemelkedő történelemtudásról tettek tanúbizonyságot és nem okozott gondot az 1944-es dátum és Szlávin József “délerdélyi menekült” státuszához kapcsolódó szociális konnotációk összekötése sem. Érdekesség, hogy a levélben olvasható meteorológiai összefüggéseket nem minden csoportban vették észre a gyerekek, bár a klímaváltozás népszerű és sokakat érintő téma.

 

Az előadás végén arra biztattuk a fiatal hallgatóságot, jegyzeteljenek körültekintően, hiszen – ahogy az órán is bebizonyosodott – nem mindegy, milyen “levéltári lábnyomot” hagyunk magunk mögött a történelmi emlékezet számára, legyen az akár majd egyszer a levéltárba kerülő gyerekegyetemi foglalkoztató füzet.

 

 

Fotó: SPOT Fotókör

A Gyerekegyetem honlapja további fotókkal, videóval: https://gyerekegyetem.bme.hu/galeria/