Ebben a hónapban a portréfotót választottuk a különböző levéltári forrástípusokat bemutató idei hónap dokumentuma sorozatunk következő elemének.
A fényképen Horváth Ignác, a műszaki mechanika tanára szerepel, aki 1867-től 1881-ben bekövetkezett haláláig oktatta a tárgyat. Horváth Ignác 1843-ban született Pesten, gépészmérnöki tanulmányait a Műegyetemen végezte, ahol a gépész szakosztály előadásai mellett a mérnöki tanfolyam nagy részét is elvégezte, sőt közgazdasági előadásokat is előszeretettel hallgatott.
A kiemelkedő tehetséget az 1864/65. tanév második félévében, még hallgató korában az erőmű-géptan- és gépszerkezeti tanszék tanársegédjévé nevezték ki. Az 1866/67. tanévben külföldi ösztöndíjasként a zürichi műegyetemen hallgatott mennyiségtani, természettani és erőmű-géptani kollokviumokat. A következő két tanévet Franciaországban, főként Párizsban töltötte különböző tanintézetekben, mint az École Polytechnique vagy a Conservatoire des Arts et Métiers.
Hazatérte után az 1869/70. tanévben megkezdte segédtanári munkáját, majd nem sokkal ezután, 1869. december 29-én a rendes tanári kinevezését is átvehette.
Pályája során számtalan nemzetközileg elismert tudományos írása jelent meg, nemcsak magyarul, hanem német és francia nyelveken is. 1874-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta.
Sajnos szervezete gyengének bizonyult munkájához, tanári működését csak hosszabb szünetekkel tudta folytatni. Emlékbeszédében Bielek Miksa így foglalta össze barátja állapotát és harcát a saját démonjaival: „Hanem e határt nem ismerő buzgóság és szorgalom fölemésztették a különben is gyönge szervezetű fiatal tanár egészségét s annyira aláásták életerejét, hogy orvosai a legkomolyabbtól tartottak. Már a második félévben, valamint a következő 1871/72-iki tanévben nem tarthatott előadásokat, s ez időköz nagy részét klimatikus gyógyhelyeken, Nizzában és Montenóban kellett töltenie. Betegeskedése mélyen lehangolta őt, mert gátolta munkálkodásában s fontos megbízatásának teljesítésében, melylyel őt a magas kormány megtisztelé. Félt a jövőtől, mely — hite szerint — rá nézve csak a szenvedések kiapadhatatlan forrása leend; kétségbeesett a gondolatra, hogy a tudománynak hangyaszorgalommal, egészsége árán is gyűjtögetett kincseit nem érvényesítheti hazája javára, mi pedig legfőbb becsvágyát képezé. És bár fölgyógyúlt s egészsége évről-évre erősbbödött: életkedve mindinkább fogyni látszott. Mindinkább gyökeret vert agyában a gondolat, hogy a reá váró feladatoknak nem lesz képes úgy megfelelni, mint óhajtaná: nem bízott egészsége tartós voltában.”
1881. április 18-án elfogyott az ereje és önkezével vetett véget az életének.
Még halála előtt gondoskodott róla, hogy a teljes vagyonát és a munkássága alatt felhalmozott könyvtárát a Műegyetemre hagyja. Az egyetemre szállt 1200 Ft-ból alapítványt hoztak létre, amelyből minden évben a kiemelkedő gépész- és építőmérnök hallgatókat díjazták.
Bielek Miksa emlékbeszéde itt érhető el.
Horváth Ignác halála megrázta az egyetem vezetését, rendkívül vezetőtestületi ülés keretében tárgyalták. Később a hagyaték átvételével és az alapítvány létrehozásával kapcsolatban is többször téma volt a néhai tanár az üléseken. Ezek a jegyzőkönyvek a Levéltárban kutathatók, napirendi jegyzékük itt érhető el.