Február hónap dokumentumát, ezúttal egy ikonikus mérnöki tárgyat a kommunizmus áldozatainak emléknapja tiszteletére választottuk ki.
Kőrösi József 1901-ben született Miskolcon, műegyetemi mérnöki tanulmányait az 1920/21-1924/25. tanévek között végezte, oklevelet 1929-ben szerzett. Ezt követően egy németországi cégnél kapott munkát, amely őt a nagy mérnökhiányban szenvedő Szovjetunióba delegálta. A fiatal mérnök 1932-ben a metró tervezésénél Moszkvában tevékenykedett. Kőrösi Józsefet 1936-ban egy este – koholt vádak alapján, mint „szabotázsra készülő külföldi kémet” – letartóztatták, amikor egy szomszédos lakásban éppen egy angol mérnökkollégájával dolgozott. A szakember sorsa a továbbiakban tragikusan alakult: bár a letartóztatása után kiengedték és egy Uralban lévő kisváros fémszerkezetgyárába száműzték, ahol a tervezési iroda vezetője lett, 1938 februárjában újra őrizetbe vették, ahonnan 1939-ben szabadult, majd 1942-ben újra letartóztatták és elhurcolták, s végül ismeretlen körülmények között halt meg egy urali munkatáborban (téglagyárban) 1943-ban.
Kőrösi József felesége és az időközben megszületett kisgyermeke egy, a „külföldi kémek” családjai számára fenntartott lágerbe kerültek. Többféle láger létezett, ennél a típusnál a szögesdrót és őrség ellenére a lakók mozgása nem volt korlátozott, a gyermek iskolába járhatott, édesanyja pedig munkát vállalt. Sztálin halála után sorsuk némiképpen javult: Kőrösi József özvegye némettanárként tudott elhelyezkedni, fia pedig technikumot végzett. 1954-ben kérvényezték visszatelepülésüket, de csak 1959-ben sikerült visszatérniük Magyarországra. Kőrösi Péter az 1963/64. tanévben fejezte be tanulmányait a BME Gépészmérnöki Karán.
A logarlécet Kőrösi József egyetemi tanulmányai alatt is használhatta, majd később is munkaeszköze volt. Első letartóztatásakor a logarléc az angol mérnökkollégájánál maradt, akit családjával kiutasítottak az országból. 1972-ben nagy meglepetés érte a családot: jelentkezett az angol mérnök özvegye, aki a Vöröskereszt segítségével éveken keresztül próbálta felkutatni férje egykori kollégáját. Még ebben az évben találkoztak Budapesten, ahol az angol barátnő elővette ajándékát, a logarlécet, amelyet ennyi évig őriztek, bízva abban, hogy visszakerül eredeti tulajdonosához.
A logarléc, azaz logaritmikus számolóléc egy egyszerű, mechanikus működésű analóg számológép, amely lehetővé teszi különböző matematikai műveletek gyors, 3–4 számjegy pontosságú elvégzését. Szabványos logarlécek esetében az elvégezhető műveletek általában a következők: szorzás, osztás, négyzetre és köbre emelés, négyzet, illetve köbgyök vonása, logaritmusszámítás, trigonometriai függvények kiszámítása. A logarléceket a zsebszámológépek szorították ki: a legutolsó speciális logarlécek az Apollo-űrprogram számára készültek.
Kőrösi József egykori műegyetemi mérnökhallgató történetét és a rá vonatkozó dokumentumokat fia, Kőrösi Péter osztotta meg a levéltárral, miután hosszasan kutatott Oroszországban. Az ő ajándéka édesapja kalandos sorsú mérnöki eszköze is, amit ezúton ismét köszönünk neki.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
A magyar Országgyűlés 2000-ben minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg. Kovács Bélát a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. A politikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során. A sztálinista terror sajátosságaihoz tartozott, hogy az áldozatai jelentős része meggyőződéses kommunista volt, akik koholt vádak miatt szenvedték el a retorziókat. Sokra tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.