Egy nyugatra távozott hallgató szüleinek levelével emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire.

A műegyetemisták szerepe az 1956-os forradalom kitörésében, valamint egyes hallgatók szabadságharc alatti áldozatvállalása viszonylag jól ismert. Ezekre az eseményekre az egyetemen több emlékhely is felhívja a figyelmet, ahogy a szabadságharc alatt hősi halált halt hallgatókra, illetve az oktatók forradalmi szerepvállalására is.

Kevésbé él a köztudatban az, hogy a forradalom és szabadságharc leverése után milyen folyamatok zajlottak le az egyetemen. Pedig a következmények is jelentősek voltak: mind az oktatókkal, mind a hallgatókkal szemben megindultak a felelősségre vonások, letartóztatások, fegyelmik, elbocsátások. Emiatt a műegyetemisták közül is sokan az ország elhagyását választották: korabeli becslés szerint a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói közül több, mint ezren a hallgatók 15%-a „disszidált”.

Október hónap dokumentuma, a BMEL VIII.5.c. jelzetű, 259/1957. számon iktatott rektori irat – egy hallgató szülei által írt levél – az ország elhagyására kényszerülőknek állít emléket.

Az egyetem vezetése 1957 elején kísérletet tett arra, hogy felvegye a kapcsolatot a tanulmányaikat megszakító hallgatókkal. A pártonkívüli rektor, Gillemot László körlevélben – BMEL VIII.5.c. 138/1957 – szólította fel őket az egyetemen való jelentkezésre. Az intézmény segítségét is felajánlotta „a továbbtanulást akadályozó körülmények elhárításában”. Nem ismert, hogy hányan jelentkeztek a felhívásra. Fennmaradt ugyanakkor egy levelezőlap, amely mutatja, hogy voltak, akik reagáltak a megkeresésére.
 

Kevesebb, mint egy héttel a rektori körlevél megjelenése után ugyanis kérés érkezett a Villamosmérnöki Kar dékánjához: egy hallgató „kétségbeesett” szülei, Györe Mihály és Györe Mihályné kérték az egyetem segítségét abban, hogy „hazahozassák” Ausztriába távozott fiukat, Györe István. Az 1954 őszén beiratkozott hallgató ugyanis, érveltek szülei, „semmi bűne nincsen, az októberi eseményekben részt nem vett”, Bár a dékán értesítette a levélről a rektort, Gillemot László egyértelművé tette, hogy ebben az ügyben nincs lehetősége lépéseket tenni. Február elején írt rövid feljegyzése szerint Györe István „nem kiskorú; az egyetem nem kíván hazatérése ügyében levelezni”.
 

Györe István hazatérését szülei minden bizonnyal más módon sem tudták elérni: műegyetemi tanulmányainak folytatásáról egyetlen levéltári forrás sem szól. 1957 utáni életéről sem sikerült adatott találni. Az egykori villamosmérnök hallgató minden bizonnyal osztozott azon műszaki értelmiségiek sorsában, akik a külföldi karriert választották.

Felhasznált szakirodalom:
Horváth Zsolt: Az 1956-os forradalom és restauráció a Műegyetemen. Doktori disszertáció. Bp. 2014.